11. Fejezet - I miss him? ._.

Sziasztok :) <3 sok késés után megérkeztem. nem fogom még egyszer mondani hogy bocsi,,mivel megetettem a közérdekű közleményben:DDD de nem ártana. mert igazai seggarc vagyok hogy nem hoztam részt :// csak bonyolult és sűrű most nekem ez a nyár :) de megérkeztem és ez a lényeg. nagyon örülnék a komiknak.. szóval olyan 3-4 lenne most a határ. viszont előre szólok hogy csak 25.-e után hozok majd sajnos részt és remélem nem vesztem el minden olvasómat emiatt... csak elutazunk horvátországba és ott nem lesz net, utána meg gólyatábor.  És bocsi hogy rövid rész.. csak kevés az idő :////  Remélem azért tetszik és tessék komizni !!! <3 jó olvasást :*

Harry nagy nehezen a szájához emelete a bélyeget, majd bekapta azt. Pár másodperc múlva vihogásba kezdett, majd a földre feküdt és csak mosolygott. Lecsukta a szemeit és elégedetten mosolygott. Több órán át figyeltem, amíg a drog hatása tartott. Néha kicsit könnyezett, aztán ismét nevett majd motyogott. Csak a szokásos. Én türelmesen vártam, hogy vége legyen. Már 6 órája figyeltem. A végén azt vettem észre, hogy elaludt. Elaludt? Na ez is furcsa. Mindegy, legalább mire felébred teljesen magánál lesz és bevallhatja, hogy igenis jó volt. Diadal ittasan elmosolyodtam, majd betakartam és kimentem a tv-t bámulni. Nem is tudom hány órán át néztem a tv-t. Bár igazából nem néztem, csak hangaláfestésnek ment, hogy ne teljes csöndben unatkozzak a nappaliban. Lépteket hallottam, ezért a zaj irányába fordítottam a fejem.
- Jó reggelt. - nevettem Harryre.
- Szia. - köszönt vissza és hajába túrt.
- Na?
- Mi na? - nevetett ő is.
- Milyen volt? Őszintén!!
- Hát.. - itt megakadt és nem folytatta tovább.
- Őszintén Harry. Nem hazudunk egymásnak.
- Nem volt rossz. - sütötte le a szemét.
- Ennyi? - húztam fel a szemöldököm. Ezt egy hosszabb csend követte.
- Hát mondhatni elképesztő volt..  - vallotta be és egy kicsit tétovázott a folytatás előtt - Én.. Én repültem. Olyan világban jártam amit elképzelni se tudnék és minden gondomat elfelejtettem. Elképesztő volt. Most már úgy érzem hogy mindig ha rossz passzban vagyok, erre lesz szükségem, hogy feldobjon kicsit.
- Vigyázz Harry, így kezdődik a függőség. - húztam el a számat.
- Nyugi, nem leszek függő
- Te tudod. A fogadást viszont én nyertem, úgyhogy parkourozni fogunk. muhahahahahahaha - nevettem ördögien.
- De nem értem, hogy hogyan tervezted hogy házakra másszak fel begipszelt kézzel.
- Megoldjuk - kacsintottam rá.
- Neked se menne fél kézzel, pedig te profi vagy.
- Fogadunk most is? - nevettem.
- Nem. elég a fogadásból.
- oké - nevettem.
- Nem lehetne valami más a nyereményed? - nézett rám kiskutya szemekkel - mondjuk valami nem életveszélyes - tette hozzá nevetve.
- áh mindegy hagyjuk a fogadást. - adtam be a derekam. -nekem épp elég a tudat hogy igazam van - nyújtottam rá a nyelvem.
- Ne csináld mert leharapom - fenyegetett meg röhögve.
- Na azt próbáld meg Styles - kacsintottam rá, de a következő pillanatban ajkait már rá is tapasztotta az enyémre és vad csókcsatába kezdtünk. Bele mosolygott csókunkba amikor a kezemet fürtjei közé vezettem. Levegő hiánya miatt kicsit felemelkedett és elváltunk. Halkan lihegve néztünk egymás szemébe. Végig simított az arcomon. Újra felém hajolt egy csókért, de ajkaink nem értek össze. Csupán milliméterek választottak el minket. Lehunytam a szemem és vártam a felemelő pillanatot amikor végre megérzem a csókja édes izét.
- Szeretlek Hayley - motyogta mire a szemeim kipattantak a meglepettségtől. Várta a válaszom... Nem is értem mért nem vágtam rá hogy én is... Hiszen ezzel akár tönkre tehetem az esélyem rra hogy megmentsem apát. De egyszerűen nem tudtam megszólalni. Türelmesen várt hogy mondjak valamit én pedig lefagyva feküdtem alatta. Az ajkain húzódó mosoly egyre inkább kezdett eltűnni és a szemeiben csalódás tükröződött. Még várt egy kicsit én meg csak bámultam rá.
-Mennem kéne. - hebegte és lemászott rólam, sóhajtott, majd szó nélkül kisétált az ajtón.
Egyedül maradtam. Furcsa mód nem az járt a fejemben hogy most sétált ki a pénzforrás az ajtómon és talán soha nem jön vissza. Csak néztem az ajtót ami becsapódott és ő eltűnt a szemem elől. Nem akartam rá gondolni... De nem ment. Minden erőmmel rajta voltam hogy kiverjem a fejemből, ezért benyomtam a tévét és bámulni kezdtem. Napok teltek el így a tv előtt fekve nutellába fojtva a bánatom.. És lassan tudatosulni kezdett bennem hogy hiányzik. Akárhányszor eszembe jutott ez a gondolat megráztam a fejem és magam kezdtem pofozgatni. nem hiányozhat. Hiszen nem is jelent nekem semmit! Az arcomra szorítottam egy párnát és beleordítottam. Könnyek szöktek a szemembe és nem értettem hogy mi ez az érzés. A kurva életbe már! Nem kedvelhetem meg!