12. fejezet - Minden darabokra hullik.

Sziasztok:)) Megszületett a döntésem... Bár egyetlen egy ember volt aki kommentelt hogy ne hagyjam abba... Talán túlságosan is a szívemhez nőtt ez a blog és hálás vagyok annak a kevés olvasómnak aki támogat szóval tartozom nektek annyival hogy legalább amig 1 ember olvassa nem fogom abba hagyni! :) <3 Tehát megérkeztem a 12. fejezettel... komment határt úgydöntöttem nem szabok csak ha tetszik akkor kérlek jelezd <3 akár a lap legalján a szavazásban vagy itt kommentben :) Most abba hagyom a rizsálást, remélem tetszeni fog jó olvasást <3 

Eltelt még egy hét és az idő vészesen fogyott. Kevés időm maradt rá hogy kibéküljek Harryvel meséljek neki apáról, kicsikarjam belőle a pénzt és minden újra a régi lehessen. Hogy apa visszaköltözzön a házba és minden reggel a nyugtató ölelésével várjon lent a konyhában. Hogy visszatérjenek a régi taco péntekek és a pizza szerdák. A mindig kudarcba torkollott főzési próbálkozások és a kaja csaták. Ez a sok szép emlék újra jelen lehetne, igaz lehetne és nem csak álmodoznék róla hogy visszatér. De annak rendje szerint elbasztam a dolgot. Próbáltam keresni Harryt. Többször is. Első alkalommal vette csak föl.. Mostmár tudod hogy egyszerűen bele kellett volna nyögnöm a telefonba hogy én is szeretem őt.. de ehelyett a nagy agyammal elkezdtem magyarázni hogy "csak lesokkolt meg nem tudtam mit reagálni..." stb. Amire válaszul azt kaptam hogy úriember módjára lenyomta a telefont. Azóta nem veszi fel. El kéne mennem hozzá. De miért is nyitná ki az ajtót? Meglátja hogy én vagyok és rám csapja. Éppen ezért feleslegesnek tartom.. Eltelt ez a nap is szar vígjátékok és beteg horrorfilmek bámulásával kitöltve, közben pedig egyik tál popcorn után jött a másik..
Mikor már kifogytam az általam legalább százszor látott filmekből átkapcsoltam a híradóra. Mindenféle baleset meg ámokfutás hírét zengte az unszimpatikus bemondó nő, akit sokkal inkább az óriási melléért tartottak mintsem a beszédképességei miatt. Nemis igazán figyeltem oda de amikor meghalottam egy szót "one direction" felkaptam a fejem.
Ilyedten bámultam a tv-ben Louist, aki éppen egy tömegen próbált áttörniés a riporterek felé repített kérdéseire csak egyre keserűbarckifejezésre váltott.  Felhangosítottam a csatornát és leblokkolva néztem.
-Mit érzel most?!
- Szerinted megfogjátok találni??
- Van ötleted hogy miért tűnt el?
- Harry nélkül is folytatódik a banda?
Merven bámultam a képernyőre és nem bírtam felfogni hogy miről van szó. Nem bírtam és talán nem is akartam. Csak próbáltam visszatartani a könnyeim. Nincs Harry, nincs szívműtét. Most elértem arra a pontra hogy tényleg nem érdekelt az a szerencsétlen,hogy merre bóklászik a nagyvárosban. Volt pár pillanatom az utóbbi időben amikor elgyengültem és azt hittem hogy érzek valamit. De most teljesen hidegen hagyott a göndör nyálgép. Csak apukám érdekelt és a vészesen fogyó idő. Miután letöröltem pár kibuggyant könnycseppemet rögtön gondolkozni kezdtem. Már nem érdekelt hogy hogyan, de meg akartam szerezni a pénzt. Elérkezett az a pillanat amitől kezdve bármire képes vagyok csak hogy megmentsem.

**
Óvatosan és a lehető legkevésbé feltűnően a kabátom alá rejtettem majd kiiszkoltam a boltból. A hideg utcákon alig voltak emberek. Haza felé sétálgattam és a terv tökéletesítésén agyaltam.. Hmm.. Még ma este meg kell tennem. És utána? Meglesz a pénz.. De hova viszem? Hogy adom oda a dokinak? Számomra egészen világos volt hogy engem ezek után börtönbe visznek. Nem érdekel. Voltam már, kibírom még egyszer.. Akkor is ha ezért legalább 5 évet fogok kapni. Csak apát kell megmentenem.

*Harry szemszöge*

A házam tetőteraszán ücsörögtem.  telefonomon néztem a híreket hogy mindenki keres és egyik hülyének se jutott eszébe itt megnézni. Nem érdekelt. Nem kell nekem a one direction. Már rég nem szeretem ezt csinálni. Városról városra járni, mindenhol ugyanazok a sikítozó rajongók. Egytől egyig ugyan olyan picsa. Nem kell se a gazdagság se a hírnév. Elegem van a rengeteg riporterből és a rajongók tömegétől, ahogy nem lehet eljutni egy boltba se cska több óra alat, ha átverekedem magam a visítozó tömegen. Nem tudom melyik szó illik jobban rájuk, a szánalmas vagy a szociopata, de egészen biztos hogy egyik sem komplett. A zenénket már én magam sem szeretem.. Nekik mi jön be rajta?? Egyszerűen normális akartam lenni. Az elmúlt pár napban amit az utcákon bolyongva töltöttem kapucnival a fejemen sikerült beszereznem drogot. Most egy kicsit bánom hogy kipróbáltam.. Mert nem bírok vele leállni, de így jártam. És azt hiszem valamilyen értelemben örülök neki hogy így alakult az életem. Már Hayleyt is sikeresen kivertem a fejemből.. fogjuk rá. Talán a sok LSD-től és cigitől annyira homályos az elmém hogy nem tudok rá gondolni. De nembaj. A telefonomon a híreket böngésztem és vártam a válasz SMS-t a "rendelésemre" az én kis titkos beszerzőmtől. Hmm.. Néha vissza gondolok, hogy mi lett volna, ha nem ismerem meg Hayleyt. Egyrészt szeretném a munkám, nem lennék a hallucinogén drogok függője és most nem cigarettával a számban ülnék a tetőteraszomon talpig feketében. Viszont a jó oldala.. huhh azt hiszem csak rossz sült ki ebből a találkozásból. De az utcákon bolyongva töltött hetek alatt próbálkoztam a falramászós fura sporttal. Annyira  elképesztőnek találtam ahogy ugrabugrálva pattognak házról házra annyira magabiztosan több tíz méteres magasságokban is. keresgéltem a neten éselszántan próbálkoztam. Pár dologban előnyöm volt hiszen magas vagyok és én voltam a legjobb magas és hosszútáv ugró a suliban. A szaltó és az egyéb hasonló bigyók is megvoltak már.. Nagyon bejön ez a sport. Szóval végülis de. Van pozitívuma is annak hogy az a kurva összetörte a szívem. Fhúú ez de nyálasa hangzik. De ez az igazság.. De már nem is érdekel. A főbb hírek között kutakodtam amikor hirtelen bevillant a képernyőn a ismerős arc. Az a mosoly és azok a virító vörös fürtök. Vissza lapozgattam a képhez és megnyitottam a cikket.

A 17 éves lány bankot rabolt. A rendőrség még keresi. 

The end ??:(

sziasztok. nem résszel jelentkezem és a szomorú hír az hogy már nem is fogok többé. Ez volt a kedvenc blogom amit írtam. És közel áll a szívemhez. Már az egész történetet kitaláltam előre. És úgy gondolom hogy nem lett volna szar. De nem fogom tovább írni. Két okból... Az egyik hogy folyton új blog ötleteim vannak amibe vakmerően bele is vágok és csak írok és írok és írok és a végén feltűnik (mint most) hogy már 8 blogba kezdtem bele de egyikbe se tudok gyakran fejezetet hozni, max. havonta. és kezdtem elveszíteni az olvasóimat a régebbi blogjaimon is.
És a másik ami talán a nyomósabb ok hogy nincs meg az inspiráció. Hogy azt érezzem hogy van kinek írnom.. Néha kapok 1 vagy két kommentet és nekik köszönöm szépen a támogatást, de próbáljatok megérteni! Amikor választanom kellett hogy melyik blogjaimat töröljem akkor bennem volt hogy ahol több  komment és a feliratkozó azt inkább ne, mert lehet hogy néhány embert zavarna..

Még nem vagyok egészen biztos a döntésemben.. Azért írtam ezt most ki mert szeretném ha azok akik szeretik  blogot és nem akarják hogy abbahagyjam ide kommentelnének bármit! akár egyetlen pontot vagy szivecskét vagy bármit csak hagyjatok magatok után nyomot!! 1 hét múlva meglátom hogy melyik blogjaim kerülnek majd törlésre... és a döntés most csak az ez a bejegyzés alatt látható kommentek számától fog függeni.
És köszönöm azoknak akik eddig mellettem voltak <3 imádlak titeket :) <3