2. fejezet - a pénztárca

Sziasztok! Megérkezett a második fejezet is :) Remélem tetszeni fog. Kommenteljetek és iratkozzatok fel rendszeres olvasónak légyszi <3  Össze tudtok hozni 2 komit??? Nagyon jó lenne :D mindenesetre jó olvassát.

Magamban megállapítottam, hogy izomlázam van. huhh, durva lehetett a tegnap este.... Ennyi kellet és a képzeletem szárnyalni kezdett. Kicsit felnevettem, magamban majd ledőltem a kanapéra és a plafont néztem... Tudom, rendkívül izgalmas elfoglaltság. Gondoltam nem ártana találkozni pár régi baráttal ezért telefonálgatni kezdtem. Le is szerveztünk ma estére egy kis találkozót. Visszadőltem a kanapéra és elmerültem az édes semmittevésben. Csöngettek, amin nagyon meglepődtem. Kedvetlenül felálltam és ajtót nyitottam.
- Harry? Hát te mit keresel itt? - csodálkoztam.
- Neked is szia - gyúnyolódott, amit megjutalmaztam egy gyönyörű szemforgatással. - Amúgy a kocsiban hagytad a pénztárcád. - mondta és felém nyújtotta.
- Oh kösz - mondtam és kivettem a kezéből és meglöktem az ajtót, hogy becsukódjon.
- te aztán tudsz kedves lenni. - jegyezte meg egy kis éllel a hangjában és nem távozott.
- azt hittem ennyi volt. és mész.
- Na jó. az az igazság, hogy akartam kérdezni valamit.... - kezdte. Én meg olyan ,,jajjneebbőlmegmilessz" fejjel néztem rá - szóval, annyira még nem ismerlek.. és éppen ezért jó lenne ha jobban megismernénk egymást... Nyílt nemrég egy elég jó étterem itt a közelben. és arra gondoltam, hogy lenne-e kedved oda jönni velem? - beletúrt göndör fürtjeibe és reménykedve rám nézett. Nagyot sóhajtottam.
- Nem vagy az esetem - közöltem hidegen... de minek hitegessem és hagyjam meg a reményt neki ha úgyse lesz belőle semmi? szerintem jobb ha tudja az igazat.
- Adhatnál egy esélyt... nem is ismersz.
- Figyelj. ÉN nem vagyok étterembe járós típus. Életemben nem volt még rajtam szoknya. Szórakozásképpen nem vidámparkba vagy moziba megyek hanem motorozok vagy grafitizek és te meg nem vagy ilyen. - hadartam el.
- huhh - tettetett megnyugvást. - végre valaki aki előtt nem kell megjátszanom magam. Mert én nem ilyen vagyok - mutatott végig magán.. - hanem nagyon is rossz fiú. - borzasztó színész volt és bárki kitalálhatta volna, hogy hazudik. Majdnem kitört belőlem a röhögés, mivel ezeket a mondatokat erőltetetten mélyebb hangon mondta még a rendesnél is.
Gondoltam egy kicsit megleckéztetem... Végülis mi baj lehet belőle??
- Akkor eljöhetnél ma este a bulinkba. itt lesz... csak pár haverom. - erre a mondatomra a magabiztos mosoly kicsit eltűnt az arcáról.
- p-persze, el-elmegyek - dadogta.
- tök jó. akkor szia, este találkozunk.
- szia - köszönt el és kilépett az ajtón.
elégedetten becsaptam utána és visszatértem az eredeti elfoglaltságomhoz: plafon bámulás a kanapén. Csak most már egy üveg nutella is csatlakozott hozzám. A napom szinte egész hátralévő része ezzel telt... Aztán este lett és megérkezett először bonnie, majd chad, mike és sorban jött mindenki. Végül Harry is megérkezett. Mindenki olyan ,,ezmegkiaszar" fejjel nézett rá, ezért gyorsan bemutattam a többieknek.
- Srácok ő Harry. Tegnap ismertem meg.
Ezekeután mindenki megmondta neki a nevét. és egy elég vicces szituáció sült ki az egészből. Harry ugyanis kultúrált emberhez méltóan kezet akart fogni mindegyikükkel. Ők meg csak álltak értetlenül és néztek.. nem vágták, hogy miért nyújtja feléjük a karját harry. Ezen én nevettem egy jót. majd feletettem a kérdést:
- na mit csináljunk?
- valamelyik tető? - vetette fel mike.
- de melyik??
- van a kövi sarkon egy ház, az nem olyan magas.. - bonnie.
- hány emelet? - chad.
- 6-7... - bonnie.
-oké, menjünk!
a kis beszélgetés közben végig Harry arcát fürkésztem. Kicsit azért féltem, mert mi rendszeresen mászunk fel házakra és tanulunk is különböző technikákat és sokat gyakorlunk. Ő valószínüleg még soha nem csinált ilyet és nem lenne jó, ha emiatt meghalna.
kiléptünk az utcára. és elindultunk. Kicsit szándékosan lemaradtam, hogy Harry mellé kerüljek.
- Nem kell feljönnöd.. nyugodtan mehetsz a lépcsőn. - mondtam neki.
- nem dehogy!! Menni fog. Semmiség.
- ahhaaaa - húztam el a szót, megrántottam a vállam és az út hátralévő részében már nem beszéltünk.
Oda értünk a házhoz. Mélyen beszívtam a levegőt és kezdtem magam lélekben felkészíteni. Kis relaxáció. mindannyian becsuktuk a szemünket és befelé figyeltünk. Mert hát ugye ez azért nem egy veszélytelen sport. Pár perc után én indultam meg először és felkapaszkodtam. Könnyedén húzódzkodtunk egyre feljebb. Hiszen évek óta tanultuk már. Ez volt az életformám. Szabadon mászkálni a házakon. Csodálatos. feltölt energiával.
Lenéztem és láttam, hogy Harry próbálja megtenni az első lépést felfelé. Elfogott kicsit a bűntudat. De csak nem olyan hülye, hogy feljön.. remélem.
*Harry szemszöge*

Hosszú percekig csak néztem a technikát, ahogy felfelé haladnak. Olyan könnyűnek tűnt. De amikor remegve felemeltem a lábam és megpróbáltam, valahogy rádöbbentem hogy nekem ez nem fog menni. A helyzetet csak tetézte hogy borzasztó tériszonyom van. De meg akartam csinálni. Tudtam magamról hogy kétballábas is vagyok és biztos voltam benne hogy le fogok esni. Eszembe jutott a mondat amit még a kocsimnál Hayley mondott. ,,csak egyszer élünk". Meg kéne próbálnom ez az eszme szerint élni. Csak valahogy én gyenge vagyok ehhez. De be kell bizonyítanom, hogy tudok olyan lenni mint ők. Megtettem. Felmásztam az első ablakig és már azon gondolkoztam, hogy hogyan érhetném el a következőt. Kisebb ugrással belekapaszkodtam a párkányba és feltoltam magam. A második emeletnél jártam. nem néztem le, mert a lábam már így is zsibbadt. Csak felfelé tartottam. Hayley vissza nézett és rámmosolygott.
- Nem hittem, hogy elindulsz - mondta csilingelő hangján.
Milyen csodálatos lány. Elmosolyodtam és furcs érzés fogott el.. De nem válaszoltam. Viszont egy pillantra a gondolataim túlságosan elterelték a figyelmem és ennyi kellett, hogy hibázzak. A lábam megcsúszott és 1 kézzel tartottam magam.
- Jeeszusom Harry!! - sikított fel.
a tenyerem izzadt és a csúszós ablakpárkányról egyre jobban siklott le. Nem bírtam felhúzni magam, leblokkoltam és csak néztem ahogy milliméterenként egyre közelebb érek a halálhoz. Hayle lemászott hozzám. és nyújtotta a kezét. De nem fogtam meg. nem bírtam megmozdulni. Nem kezeltem jól az ilyen helyzeteket. Ránéztem falfehér arcára.
- Az isten szerelmére fogd már meg a kezem!!! - ordította.
Próbáltam, de nem ment. Akartam. Meg akartam emelni a karom, de valahogy nem teljesítette az agyam utasításait.
Túl késő volt.
- Sajnálom. - ennyit mondtam, amikor már tudtam, hogy itt a vég. Lecsúsztak az ujjaim a párkányról és zuhantam... zuhantam lefelé.